Suttogó szonettek, puha menedék a szívnek
Szerelmemnek
Kezdet
Amikor két lélek először megérzi egymás jelenlétét, a világ halkabb lesz, mintha a hajnal visszatartaná lélegzetét. Félénk tekintetek rebbennek, mint frissen született madarak a tavaszi fényben, s a szívben lassan, nesztelenül ébred a remény. A pillanat törékeny, mégis végtelen, mint egy rügy, amelyben már ott rejlik az egész virágzás ígérete.
Mint hajnali pára lombos ág hegyén,
úgy rezdül köztünk első, halk varázs;
a fény még félve lép a föld szívén,
de bennünk már tavaszt dalol a láz.
Tekinteted, mint nyíló, zöld mező,
hol rózsaszín rügyekbe bújik a csend;
a szívemhez simul egy új idő,
s a múlt fakó ködén át fény dereng.
Első érintés: reszkető virág,
szirmán harmat, ígéret és csoda;
kezünkben összefonódik a vágy,
mint két patak, ha egy mederbe fut ma.
És tudjuk már, hogy minden új napunk
egy tavasz lesz, mely bennünk nyílik újra,
mert egymás fényét őrzi minden út,
s a kezdet varázsa örökre megmarad bennünk, hűn, tanúra.
Beteljesülés
A beteljesült szerelem csendes, aranyló derűje úgy borul két emberre, mint a nyári alkony fénye a lassú folyóra: szelíden, mégis mindent átformálva. Ebben a harmóniában egymásban találunk otthonra, ahol a szív megpihen, és a közelség biztonsága finom, láthatatlan gyűrűként fonódik körénk. A csendes boldogság nem harsány, hanem mély és biztos, mint a kéz, amelyet magától értetődően, örökre megtartunk.
Nyár alkonyul, aranylik fenn az ég,
lassú folyó tükrén fény-lélegzet árad,
kezünk összefonódik, s mint a csend,
úgy simul ránk a megérkezett vágyad.
Nem kérdezünk már: minden szó betelt,
a szívünk írja tovább a történetet,
pulzusod üteme az én dalom,
egy ritmusban ver bennünk a véred.
Parázsló csönd ez, nem kihűlt nyugalom,
mélyén szelíd, kitartó szenvedély ég,
mint gyűrűben a fény, körénk simul
az összetartozás láthatatlan bélyeg.
Ha rád nézek, tudom: nincs messzeség,
mert benned lett otthonom a világ,
és minden hajnal újra elmeséli,
hogy örök nyár vagyunk egymásnak már.
Távolság & Újratalálkozás
Távolság
A vonatok elvisznek, de a peronon marad a tekinteted, mint ködbe vesző, mégis visszafénylő csillag. A tengerpart üres, csak a hullámok írják újra a neved a homokba, míg az idő lassan, szürkéslila árnyalatokban csorog. A hiány hűvös pasztellkékben lélegzik, mégis minden elmosódó városfényben ott remeg a remény, hogy egyszer újra megérkezel.
Mint távoli kikötő, melyre éj hajol,
úgy várlak, parttalan, sötét vizek felett;
a csillagok rozsdás sínjein a vonat dalol,
de üres marad minden ablak, minden szívdobbanás felett.
A peron kövén a lépteid emléke zeng,
mint halk harangszó ködben, elnyelt városok fölött;
az idő lassan csorog, ólom-árnyú csend,
és minden perc egy kapu, mely mögött nem jössz, csak örök.
A tenger szürke tükrén arcod foszlik szét,
de sós ízében őrzöm még a nyár ígéretét;
a szél a hajad illatát sodorja át az éjen,
mint eltévedt levél, mely nem talál kezet a kézben.
Mégis, ha felnézek, a csillagok között
egy halvány fénycsík húz sínpárt az égbe fel;
és érzem: a távolság csak lassú, fáradt kör,
mely egyszer bezárul, s hozzád vezet el.
Újratalálkozás
Amikor a vonat végre befut, a peron szürke ködéből pasztellrózsaszín és arany fény emelkedik, mintha a hajnal maga nyitná ki a kaput kettőnk fölött. A sebek lassan, gyengéd kéz érintésére záródnak, mint partot érő hullámok, melyek végre megpihennek. A csillagok most már nem távoli jelzőfények, hanem közös égbolt, amely alatt újraírjuk a történetünket.
Visszatérsz, mint hajnal a kifáradt tengerre,
arany csíkot húzva a tegnap sebein;
a peron kövén a lépteid zenéje kel fel újra,
és minden kő melegszik a mosolyod nyomán megint.
A kapu kitárul, s a rozsdás zsanérok
lágyan sóhajtanak, mintha mindig erre vártak;
a vonatok zaja most ünnepi kórus,
mely a megbocsátás csendjét őrzi a zaj alatt.
Karod körém zárul, mint békés kikötő,
hol a viharvert hajók végre lehorgonyoznak;
a múlt hullámai elcsitulnak bennünk,
csak fény marad, és egymásra találó szavak.
A csillagok most már nem távol jelzőfények,
hanem közös térkép egy felragyogó égen;
és érzem: a szívünk sínpár lett az időben,
melyen erősebben fut tovább a szerelem.
